Gyöngyösi Pelyhes Bolognese Aranykoszorús Mestertenyészet
Magyar
 
Büszkeségeink/ Dogs from me
 
Havanais
 
Fotók - Photos

 
Counter
Indulás: 2005-06-15
 
Kennel történet/ Kennel Story

 
KENNEL TÖRTÉNET

Kennel Story

 

 

 

Pár szóban szeretném ismertetni kennelem rövid történetét.

Majd 10 évvel ezelőtt láttam meg az első Bolognait és szerelem volt első látásra. Néhány hónap múlva már boldog tulajdonosa voltam és vagyok Afra nevű kutyusomnak. Afika sokat volt egyedül még dolgoztam és a családi tanács úgy döntött kap egy játszótársat, hogy ne únja annyira magát. Sokat vártunk rá még megszületett és ő lett a mi Ginánk. Igazi jó barátok lettek, Afi nevelte, ma is együtt alszanak. Nagyon jól megvoltunk a lányokkal két évig, míg barátnőm rábeszélt, hozzunk el egy kis kant. Ha már erre rá tudtak beszélni, már a kiállításra sem volt nehéz rávenni. És nyertünk. Büszke voltam a gyermekeimre. Jól viselkedtek, minden küllembíró dícsérte őket. Gina Champinok championja lett. Megszületett első kiskutyánk, Angeliq, ő egy barátnőmhöz került Ludasra, jó egészségnek örvend ma is. Ginát számos díjnyertes kutyus követte.

Állományom javítására az elmúlt 3 évben 5 import kutyát vásároltam. 2003. évben, Rambo, Orgona és Orpheusz kutyáim champion címet szereztek. 2004-ben Vendetta és Cyránó szintén Junior championok már Xintia pedig CACIB, CAC és HFGY cím tulajdonosa lett. Németországból importált kutyám betöltötte a 2. évét és még ugyanebben az évben egy kutyám neves Szlovák tenyészetbe került kiállításra, egy másik pedig Tokyoba.

2005. januárjában két újabb kiskutyát vásárltam állományom javítására és remélem mindkettő megállja a helyét a kiállításokon is. India nevű kutyám az Elma Dogs tenyészetbe került és már három HPJ címmel rendelkezik. Sok sikert kívánok neki és tulajdonosának, a Szilvási házaspárnak! Minden tenyészetemből származó kutya "győzelme" egy lépéssel közelebbre visz kitűzött célomhoz, hogy még szebbek, még ragaszkodóbbak és játékosabbak legyenek az "én gyermekeim".

1993. óta vagyok tagja a MEOE egyesületének, s szűkebb hazámnak, a Gyöngyösi Szervezetnek, s most már 10 éve az MKSZ-en belül a Társasági Kutyák Országos Klubjának és az Országos Terrier Klubnak is.

Kutyáim FCI törzskönyvvel rendelkeznek mióta tenyésztek.

Bichon Havanais fajtában bronzkoszorúr- és Bolognese-ben kétszeres aranykoszorús mestertenyésztői címel büszkélkedhetem, melyet kutyáimnak köszönhetek.

Minden leendő tenyésztőnek kívánom azt az örömet, amit a kutya és a gazdája közötti kapcsolat nyújthat!

 

                                                                                          Tresó Adrienn Brigitta

 

Kutyáink a világban

 Anglia               Ausztria                        Brazília          Belgium             Canada                        Csehország  Dubai             Finnország    Franciaország  Görögország Hollandia         Horvátország     Izrael               Írország          Japán            Németország     Norvégia   Oroszország Olaszország  Románia           Szerbia                SzíriaSzlovákia       Ukrajna              USA

 

I am Adrienn Tresó, the owner of the Gyöngyösi Pelyhes Bolognese Kennel.I live in a wonderful small town, Gyöngyös, located at the foot of Matra mountain. The Kennel got its name after my beloved town. I got my first Bolognese dog from my husband 14 years ago. Its gentleness, liveliness, perky character is very doggie made me love this Bolognese breed. Their parents originated from Russa Several of them were prize winners in spite of that they did not meet all my acception. To me the Bolognese is lively, doggie in nature and perfect in appearance, all this  tracts together is my ideal dog. For this reason I have purchased several dogs from leading breeders from abroad as a result the pedigrees came near to my ideal. The Gyöngyösi Pelyhes Bolognese is recognizable its characteristic traits: short legs, quadratic body, nice face, short nose and its extraordinary thick curly hair. Furthermore outstandingly intelligent and behave well in contest event. The Gyöngyösi Pelyhes dogs are spread in the world from USA across to Dubai and Tokio. Have introduced new line in 2008 as well. Past years my dogs performed well in listed exhibitions domestically, as well abroad. I am very proud of them. They have rewarded me with several junior hungarian and interchampion prizes and aquired the Master Breeder titel.

 

Ich möchte Ihnen in ein paar Worten meinen Kennel vorstellen. Vor zehn Jahren habe ich den ersten Bolognesen gesehen – es war Liebe auf dem ersten Blick. Nach einigen Monaten war ich frohe Eigentümerin einer Bolognesen Hündin und seitdem habe ich auch einen Afras. Afi war sehr oft allein, während ich gearbeitet habe, deshalb hat der Familienrat entschieden, dass sie eine Spielfreundin bekommt, damit sie sich nicht mehr langweilt. Wir haben sehr viel gewartet, bis sie ist geboren und sie wurde unsere Gina. Sie wurden gute Freunde, Afi hat Gina erzogen und sie schlafen bis heute zusammen. Wir sind mit den Hündinnen zwei Jahre lang gut ausgekommen, dann hat mich meine Freundin davon überzeugt, dass wir einen Rüden beschaffen sollen. Wenn sie mich schon dazu überreden konnten, war es nicht mehr so kompliziert, mich zu der Teilnahme an einer Ausstellung zu überreden. Und wir haben gewonnen. Ich war sehr stolz auf meine „Kinder“. Sie haben sich gut verhalten, alle Richter haben sie gelobt. Gina wurde  Champion der Champions. Unsere erste eigene Hündin, Angeliq ist inzwischen geboren, sie ist zu meiner Freundin nach Ludas gelangen, und sie erfreut sich auch heute einer guten Gesundheit. Wir hatten nach Gina zahlreiche Preisträgerhunde. Um unseren Bestand zu verbessern, habe ich in den letzten drei Jahren 5 importierte Hunde gekauft. Im Jahre 2003 haben meine Hunde mit den Namen Rambo, Orgona und Orpheusz die Championqualifikation erworben. Im Jahre 2004 wurden Wendetta und Cyranó ebenfalls Champions, und Xintia  wurde stolze Eigentümerin der Cac-, Cacib- und Hfgy-Qualifikationen. Aus Deutschland habe ich eine Importhündin mitgebracht, sie war zwei Jahre alt und noch in demselben Jahr ist ein Hund von mir zur Ausstellung in eine namhafte Zucht in der Slowakei, und ein anderer nach Tokio gelangt. Im Januar 2005 habe ich zwei neue Hunde zur Verbesserung unseres Bestandes gekauft und ich hoffe, dass sich beide Hunde auch auf Ausstellungen bewähren. Meine Hündin namens India ist in den Elma-Dogs Kennel gelangt und sie verfügt über drei Hpj-Qualifikationen. Ich wünsche ihr und ihren Eigentümern, dem Ehepaar Szilvási viel Erfolg. Wenn die Hunde, die von mir stammen, gewinnen, komme ich meinem Ziel immer näher, und zwar dass meine „Kinder“ noch schöner, noch bestehender und noch verspielter werden. Seit 1993 bin ich Mitglied in dem Meoe-Verein, in meiner enger Heimat in der Gyöngyöser Organisation, nun seit mehr als  zehn Jahren bin ich Mitglied bei Mksz, bei dem Tkok und dem Otk. Seitdem ich Hunde züchte, verfügen meine Hunde über Fci-Stammbuch. Ich bin Meisterzüchterin mit Bronzenkranze in der Rasse Havanais und Meisterzüchterin mit Goldkranze in der Rasse Bolognese. All das kann ich meinen Hunden verdanken. Allen zukünftigen Züchterinnen und Züchtern wünsche ich die Freude, die nur die Beziehung zwischen Hund und Menschen bieten kann.

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
E-mail

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.